Megható, felemelő, könnyeket csaló, szóval igazán emlékezetes volt a gálaest Mátra Művelődési Központ színpadán, november 26-án. Teltház! Sőt! A Gyöngyszem zenekar és a profi zenésztársak: St Martin, Márkus Liza, a Sound of Spirit Énekegyüttes, a vendég bólyi Platánliget Otthon Színkottás- tagjai elvarázsolták és meghódították a közönséget. Fantasztikus élmény volt! Köszönjük!
Ezen az estén a zene volt az összekötő híd, mely segítségével egy felejthetetlen utat járt be, minden jelenlévő. A jótékonysági gála közönségét köszöntő vendégek gondolatai is ez erősítették. Dr. Zsilinszky László, szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár az elmúlt évtizedben a szociális szférában lezajlott paradigmaváltást emelte ki. Ennek egyik fontos eleme, hogy a nagyméretű intézményeket folyamatosan felváltják a családias méretű lakóotthonok. Az ellátást végzők köre is jelentősen bővült, hiszen az állami kötelezettség mellett egyre több egyházi, önkormányzati és civil szervezet lép be a szolgáltatásba.
A rendezvény védnöki tisztét is felvállaló Horváth László, országgyűlési képviselő a zene ráhangoló, összehangoló, összekötő hatását emelte ki, mely segít eligazodni, létezni, érezni és cselekvésre ösztönözni minden embert.
Az együtt mindenre képesek vagyunk gondolatot bontotta ki történetiségében és üzenetében is Maka Piroska, aki a Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány kuratóriumi elnökeként köszöntötte az est főszereplőit, a fiatal zenészeket és a közönséget. Szólt arról az alapítványi fejlesztő munkáról, melynek révén a Gyöngyszem Zenekar több évi kihagyás után újra zenél. A tehetséges, fogyatékkal élő gyermekek és fiatal felnőttekből álló együttes idén új tagokkal, új művészeti koncepcióval és új vezetővel tért vissza. A korábbi tízfős együttes a Gyöngyösi Petőfi Sándor Általános Iskola tizenkét diákjával bővült. A próbák néhány hónapja kezdődtek Báder Ernő, Príma díjas hegedűművész szakmai irányításával, aki a zenekar művészeti vezetője. A fináléban felhangzó Hallelujához szájharmonikán becsatlakozott Horváth László, képviselő és basszusgitáron Szókovács Péter, polgármester is.
Az est nyitóeseményét Czímer Tamás fotóikiállítása jelentette, melyet Szókovács Péter, Gyöngyös polgármestere nyitott meg és amely december első hetéig látható a művelődési központ kamaratermében.
A rendezvény több támogató és együttműködő partner mellett legfőképp a Bethlen Gábor Vagyonkezelő Zrt. pályázati támogatásával valósulhatott meg.

Fotók: Czímer Tamás
A rendezvényen készült képeket a galériában tekinthetik meg